Az idén leszek 20 éves, és mint minden lánynak nekem is fontos, hogy szép legyen az alakom! De valahogy már három éve folyamatosan növekszik a testsúlyom és a változás a combjaimon, a csípőmön valamint a hasamon látszik! Amióta pedig egyetemre járok, amikor vizsgára készülök (ami gyakran megesik) akkor állandóan ennem kell, még ha egyáltalán nem is vagyok éhes. Talán az unalom teszi ezt? Mit tegyek? Az egyetem mellett még aktívan táncolok, ami abszolút nem fogyaszt, pedig ezek a táncok -20 fokon 5 perc alatt leizzassza az embert. Ekkor jöttem rá, hogy az ételekben kell keresnem a választ és a változtatást. De magam nem merek semmibe belekezdeni...
Életmód, táplálkozás
Üdvözlök mindenkit táplálkozás, életmód rovatomban! Jármai Dorottya vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán dietetikus szakirányon tanulok.
Az eddig megszerezett tudásomat szeretném itt megosztani Önökkel, mindannyiunk testi, lelki, szellemi épülésére. Szeretnék minél többeknek segíteni, minél több kérdésre válaszolni, és a köztudatban szárnyra kelt téves információkat a helyükre tenni.
Tőlem bárki név nélkül, tabuk nélkül kérdezhet, és itt, mindenki okulására, a nyilvánosság előtt válaszolok. Így az is választ kaphat esetleg kérdésére, akiben még a kérdés sem fogalmazódott meg talán.
E-mail címem, ahol a kérdéseket várom: dorka@desszert.eu
Természetesen az én írásaim nem helyettesíthetik a személyes tanácsadást, amit mindenki saját orvosától, dietetikusától kaphat!
Friss hozzászólások
-
Most sül, kíváncsi vagyok az ízére. De megdöbbentem mikor benéztem a sütőbe és a széle körben sokkal feljebb volt mint a közepe, ez mitől van? Egy...
-
Sziasztok!
Nagyon jó a recept,gyors és finom.Egy ötlet: én kevertem bele reszelt citrom héjjat.Nekünk így jobban ízlett :) -
Óóó, ha kell cseppfolyós nitrogénbe teszem, bár lehet ez kissé drasztikus lépés volna:))
-
Igen, ha kellően behűtöd, minden további nélkül! ;)
Partnereink
Díjaink
SZia!
Ha kifolyt, akkor sajnos a sütőformád már nem elég feszes. Ez bizony tényleg elég híg. Az, hogy a széle feljön, normális. A közepe is...